Dunning–Kruger-hatás

A Dunning–Kruger-hatás egy pszichológiai paradoxon; az adott témához kevésbé értők önmagukat profiknak tartják, míg a hozzáértők kételkednek önmagukban.[1] Minél alacsonyabb valakinek a kompetencia szintje, annál nagyobb az önbizalma: az elkövetett hibák megértésének elmaradása pedig a saját hibás meggyőződésének a megerősödéséhez vezet, mellyel növekszik az érintett saját döntéseibe és önmagába vetett bizalma, és felsőbbrendűségi érzés alakul ki benne A tudatlanság gyakrabban szül magabiztosságot, mint a tudás. – Charles Darwin: Az ember származása Tudományos háttér A jelenséget a Cornell Egyetem két kutatója, David Dunning és Justin Kruger mutatta ki. Az eredményeiket 1999 decemberében publikálták a Journal of Personality and Social Psychology folyóiratban.[2] Kruger és Dunning szerint számos tanulmány sugallja, hogy a legkülönfélébb területeken, az olvasott szöveg megértésétől a gépjárművek használatán át a sakkozásig és teniszezésig, az amatőrök magabiztosabbak a szakértőknél. Azt feltételezték, hogy egy tipikus jártasság esetében a hozzá nem értők hajlamosak túlbecsülni a saját képzettségüket, nem képesek felismerni, ha más ért hozzá, nem képesek felismerni, hogy ők maguk mennyire nem értenek hozzá, ha fejlesztenek a saját szakértelmükön, képessé válnak annak felismerésére, hogy korábban nem értettek hozzá. Erre a hipotézisre építve egy tesztsorozatot végeztek a Cornell hallgatóin, amiben a saját logikus érvelési képességüket, nyelvtani ismereteiket és a humor felismerésére való képességüket kellett értékelniük. Egy teszt kitöltése és az eredményük megismerése után azok, akik jó eredményeket értek el, jól becsülték meg, vagy alábecsülték, hogy a többi résztvevőhöz képest mennyire teljesítettek jól, azok viszont, akik rosszul teljesítettek, jelentősen túlbecsülték a saját képességeiket. Daniel Ames és Lara Kammrath hasonló eredményekre jutott a mások iránt való érzékenységet vizsgálva. Dunning és Kruger 2000-ben Ignobel-díjat kapott a munkásságáért.